Pedig igény volna rá – A dokuk ereje és érdektelensége

„Elkéne most néhány cicás videó a YouTube-ról” – foglaltam össze véleményemet az idei dokufesztivál nyitófilmje után, pedig talán nem is ez volt a legmegterhelőbb az idei válogatásból. A dokuk ereje csodákra képes, mégsem hallja meg senki. Ötödik alkalommal zajlott Budapesten nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál (BIDF), és én ötödik alkalommal törekedtem arra, …

Ökörapáti népe, lám, ilyenek a pestiek – Drága örökösök

A Drága örökösök első néhány napja letarolta a tévék nézettségi adatait, pedig csak újragondolta A mi kis falunkat. Megnéztük, hogy mi Ökörapáti sikere. „Kud puklo da puklo” – vagyis Akármi megtörténhet. Ez a januártól az RTL Klubon futó, 15 epizódos napi sorozat horvát eredetijének címe. Az öt évvel ezelőtt …

Ölni kell, hogy szeretve legyél – Parfüm

Egy nemzetközileg szinte teljesen ismeretlen stáb tudta biztos kézzel újraadaptálni a Parfüm című krimit. A mába emelt kosztümös történet több mint egyszerű újrafeldolgozás. 1985-ben jelent meg először a még ma is élő német író és forgatókönyvíró Patrick Süskind A parfüm: egy gyilkos története című nagy hatású kosztümös regénye, amiből …

Újabb dinasztia épül – Creed II.

Noha a Creed első része felszabadító erővel érkezett a megfáradt Rocky történetekbe, az új folytatás sem adott kevesebbet. Persze több a könny és az örökérvényű bölcsesség, de talán a hitelessége végett valami mégis egyben tartja ezt az egészet. Öt klasszikus Rocky film és egy valahol nagyon eltévedt 2016-os Rocky …

Kevin Spacey, aki atombombát dobott Hollywoodra

Furcsa karácsonyi videóval jelentkezett Kevin Spacey a tavalyi zaklatási botrányról. Az egész világ találgat, mire gondolhatott a költő. Kihasználta a karácsony okozta hírpangást az Oscar-díjas Kevin Spacey, és 24-én este Let Me Be Frank, vagyis „Hadd legyek Frank!”, más értelemben „Hadd legyek őszinte!” címmel videót jelentetett meg. A 3 …

Idén is kitüntettük magunkat

A Filmtekercs.hu harmadik alkalommal rendezte meg az Arany Tekercs díjátadó ünnepséget. A rendkívül belterjes és önfényező eseményen azért mégis sikerült megtalálnunk a legjobb cikkeket, amiket idén írtunk. 2016 decembere óta immáron harmadszor keressük meg legjobb cikkeinket, hogy megnézzük, mitől olyan jók, és hogy megmutassuk mindenkinek. Az esemény, ami első …

Pompa és pátosz a Downton Abbey film első előzetese

A 6 sikeres évad után véget érő Downton Abbey jövőre mozifilmmel tér vissza. Tegnap megjelent a film első, egyelőre párbeszéd nélküli előzetese. A történetre még várni kell. „Jövőre szívesen látjuk az év filmes eseményén a mozikban” – mondja ki jelmondatának a 2019-ben mozikba kerülő Downton Abbey film teaser előzetese, …

Újabb részletek derültek ki Sam Mendes háborús filmjéről

Mint azt korábban megírtuk, az Oscar-díjas Sam Mendes 1917 című filmje jövő karácsonyra kerül a mozikba. Érdekesnek ígérkezik a szereplőválogatás is. Az 1917 a karácsonyi premier után 2020 januárjától Észak-Amerika-szerte forgalmazzák majd – közölte csütörtökön a DreamWorks Pictures és a Universal filmstúdió. A brit Mendes, aki legutóbb a Spectre …

Nem vagytok a magatokéi – Egy lépéssel az angyalok mögött

Gabriel, a szemináriumba bekerült fiatal fiú szép lassan veszíti el illúzióit, mialatt az iskolai szabályok közepette saját lábára próbál állni. Daniel Sandu első rendezése, az Egy lépéssel az angyalok mögött megkapó képekkel és erős személyességgel él. „Ha tudod, ne mondd el! Ha elmondod, ne írd le! Ha leírod, ne írd …

Félj, félj, félj, félj, félj, félj – Folklór

Hatszoros rettegést kínál az HBO GO új, ázsiai antológiája hat ország mítoszainak, legendáinak és hiedelmeinek világából. Folklór kritika. 1. epizód: Anyai szeretet A HBO GO Folklór című antológiájának nyitódarabja, az Anyai szeretet egy lírai nyilatkozat az anya-gyermek kapcsolat erejéről. Az indonéziai Joko Anwar rendezte horror ugyanis nem az a jump-scare fajta, …