Rólunk szól (This Is Us)

Emberek, nézzetek embereket! – Rólunk szól (This Is Us)

Férfiasan bevallom, hogy a Rólunk szól (This Is Us) első évadának második felében majd’ minden epizód végét megkönnyeztem. Néha libabőr. Tessék, kimondtam!

Hihetetlen, hogy valami ennyire alapvető dolgokról ennyire természetesen és mégis húsbavágóan személyes módon tudjon szólni. Hány és hány vallomást posztoltak szerte Amerikában, amik arról szólnak, mennyire magára ismer mindenki a Rólunk szól tárgyalt témáiban.

Mindezt olyan színvonalon tudják tenni az alkotók, hogy nem silányodik egyszerű tanmesévé, ami megmondja a tutit. Régen azonosultam ennyire sorozat karaktereivel, együtt tudtam érezni fájdalmukkal és örömöt kell, akár a ’80-as, akár a ’90-es években vagy éppen a mai korban játszódik.

Erről a sorozatról már tavaly ilyenkor írni akartam. Aztán ősszel elmaradt, tavasszal meg nyilván nem volt téma. Mondjuk amikor vége volt az évadnak, lehetett volna, de addigra én meg félbehagytam az évadot. Hétvégén befejeztem az első évadot, hogy a keddi (2.) évadpremier után most egy felzárkóztató cikket tudjak írni. A második évad első része megerősített benne, hogy jelenleg ezt tartom a legfontosabb sorozatnak.

 

Sorozat terápiás céllal | Olvasd el cikkemet a Filmtekercs.hu-n!

 

Ami a legmeglepőbb: az egyébként szarkupacok tonnáját bemutató Viasat3 tűzte műsorára idehaza. Annak idején ők úgy kommunikálták, hogy akinek tetszett a Szívek szállodája, annak ez is fog. Nekem nem tetszett, ráadásul még csak nem is hasonlít. Leszámítva Milo Ventimigliát, aki abban Rory pasiját játszotta (a mázlista), most pedig a főszereplő családapát. Ő is hihetetlen, mindenki által kedvelt, de nem hibátlan karakter. Utoljára Jim Halpertet szerettem ennyire A hivatal (The Office) című sorozatban.