Hajónapló leporolva – 5. rész – Mátyássy Áron: Május-június

Szeretünk, Mátyássy Áron! Leginkább a PUF számért a film elején, no persze azért eredetiben jobban hangzik.

 

Ha azt mondom, Mátyássy egy szociálisan érzékeny rendező, akkor valószínűleg átestem az olvasófeleződő procedúrán. Pedig valószínűleg. Éppen ezért szeretem Mátyássyt, mert egy év alatt három filmjével tudott bennem egy karakteres, és igen, szociálisan érzékeny formát felvenni. Meg azért, mert Földes Eszterrel egyre inkább ott az összhang a közös munkájukban.

Persze, mondhatjuk, olcsó dolog a kábszeres lánnyal gyors siker reményében prédikálni, és mindenféle furcsa és nem túl életszerű példákkal előállva filmszerű képződményt kavarni. Krisztináról, aki egy lakótelepi szoláriumban dolgozik, és Zsókáról, a harmincas egyedülálló, valószínűleg Pestre fölköltöző vidéki lány, tanárnő, kicsit naiv, kicsit balek; fent említett szoláriumba jár rendszeresen. A drogfüggő Krisztina csak egy kis segítségre kéri Zsókát…

Az újpalotai lakótelep egy külön város. Már távol Budapesttől, többtízezer lakossal. Aki oda beteszi a lábát, nem hiszem, hogy azt gondolná, Budapesten jár. Egymáshoz nem szóló idegenek között járunk, a szeretetéhség kellős közepén. Elszigetelt magánéletek, az egyéniség nimbusza és a közösség teljes hiánya – ezt hozta volna az elmúlt 20 év? Kezdem visszanyerni a hitem: lassan haladunk, de legalább rossz irányba.