A Rainy Day in New York, 2019 – ★★

Ez a film tulajdonképpen miért készült el??? Nemcsak hogy a humora van fényévekre még a pár évvel ezelőtti filmjeitől is, az egész tök hiteltelen fordulatokkal van tele. És nem ott, ahol nyilvánvalóan direkt túloz (pl. a francia riviéra), hanem mondjuk Selena Gomez része vagy az anyával való párbeszéd. Ez az eső dolog is teljesen felesleges, igaztalan romanticizálás.
Még a színészvezetés is hiányzik, ami pedig Woody Allen legjobb eszköze. Mindegyik főszereplő mélyen maga alatt teljesít.

The Speech, 2020 – ★★★★

Jó érzés, amikor egy film nem tekinti hülyének a nézőt, és intelligens a humora, kb. mint a Hogyan nevezzelek?. Vannak jó vízuális megoldások, kamerába beszélés is ügyes. Friss az egész film. A főszereplő és a családi vacsora többi résztvevőjének viszonya Reisz Gábor filmjeit juttatta eszembe. Az alapsztori, hogy az éppen szerelmi válságban lévő főszereplőt megkéri leendő sógora, tartson beszédet az esküvőjükön, és ez okoz némi érzelmi feszültséget, amit humorban old fel. Ebből sokat ki lehet hozni, de teljes nagyjátékfilm időben lötyög, ezért az epizódok néha feleslegesnek tűnnek.

Preparations to Be Together for an Unknown Period of Time, 2020 – ★★★★

A Testről és lélekről óta nem láttam ilyen jó magyar filmet, de úgy általában jó filmet sem. Hol volt eddig ez a színésznő?! És miért csak egyjelenetes szerepei voltak? Minden az arcán. Nagyon finom és stílusos az emberi kapcsolatok megjelenítése, Nincsen benne üres vagy hamis hang, megúszós jelenet.

Közben meg Budapest egyszerre csúnya és gyönyörű.

Knives Out, 2019 – ★★★★

Jó film, de nem kiemelkedő. Túlságosan is műfaji, de minden szabálynak megfelel, nagyon jól fenntartja a figyelmet. Olyan, mint egy eminens tanuló, aki tudna vagány is lenni, de nem akar.

Couch Surf, 2014 – ★★★½

Mint a legtöbb szkeccsfilm, vagy talán még anális inkább, kissé egyenetlen, de a jobb részekért megéri. Mondjuk nekem nem túl erős az alapötlet, hogy bárhol bármikor egy bármilyen kanapé, és némelyik rész látványosan nem tud ezzel mit kezdeni (pszichológus vagy a gyerekek epizódja), máshol meg láthatóan hamarabb van meg, hogy mit akar mondani, és abban beletettek egy kanapét (Lecserélve, Részeg tengerész). Viszont hogy ennyi színészt megmozgat, és közülük igen kevés a „Jaj már megint” kategória, annál több a fiatal tehetség.

Mindenesetre az egész nem is önmagában érdekes így 6 év távlatából. Hanem hogy én erről a filmről már teljesen lemondtam, hogy valaha látni fogom. DVD már, hazai erős streaming (még) nincs, így nagyon sok magyar film tűnhet el a süllyesztőben, ha egyszer kikerül a mozikból. Szerencsére a karantén alatt megjelentek különböző platformok, de kérdés, hogy meddig lesznek életképesek, illetve hogy néhány miért „szorul ki” így is a Netflixre. Vagy álnaív módon feltéve a kérdést: miért nem jelenik meg mégtöbb ott?

Corpus Christi, 2019 – ★★★½

Közösség és bűnbocsánat a film két kulcsszava, ami ráadásul a felszín alatti transzcendenst is meg tudja kapargatni. Szépen egymásra csúszik a történet két rétege, és látszik hogy mindketten (a főszereplő is a falu is) erre a két kulcsszóra vágyik.
Sajnos idővel nehezen tudja jó erővel fogni a rendező (pedig úgy kezdi), és az utolsó félóra szétesik, egyre több a klisé.

The Burnt Orange Heresy, 2019 – ★★★★

Vajon az igazság a művészet feladata, vagy csak elhisszük mindazt amit szeretnénk elhinni? Avagy: mire gondolt a költő (a festő)? „Gondolta a fene.”
Okos film a művészet igazságtartalmáról, kamaradráma a Comói-tó partján csodás főszereplőkkel (Elizabeth Debicki és Claes Bang összhangja remek), néha festményszerű beállítások, egy kicsit hirtelen és furcsa befejezés és egy szörnyű magyar cím (A hazugság színe). De ezt már megszoktuk.